A jogi kultúra tanulmányozása körében számos helyen használatos példa a közterek kisajátításával kapcsolatos normaképződés. Képzeljünk el egy behavazott utcát, amelyen pusztán az időjárás teremt szűkösséget: nincs elég könnyedén elfoglalható parkolóhely, az tud parkolni, aki ellapátolja a havat. Ha pedig másnap reggel elhagyja e munkával megteremtett helyét, akkor nem kell visszatértekor újra lapátolnia, ha valahogy lefoglalja magának a munkájával “privatizált” közterület-darabot. Ha nincs hó, erre nincs szükség, mert a közelben lakók találnak elegendő helyet. Egyébként se lenne lehetőség csak úgy kihasítani egy szeletet a közvagyonból. De a havazás, pontosabban a személyes munka kisajátíthatóvá teszi a parkolóhelyet. A tulajdont ez a szükség és személyes erőfeszítés teremti meg. A kizárólagos használatra vonatkozó igényt egyértelmű jelzőrendszer segíti: valamilyen régi bútordarab, tipikusan szék, vagy nagyobb terjedelmű tárgy kihelyezése a megtisztított parkolóhelyre. Ezt a gyakorlatot, amely helyi normaként erősödött meg, tehát betartására figyelmeztetni lehet és gyakran szankcionálják is, nem akadályozza a hivatalos joggyakorlat. Ugyanakkor azonnal beavatkozna hóhelyzeten kívül. Tehát mintha a jog működését itt az időjárás alapvetően befolyásolná.

Egy személyes hangú levél majdnem egy évtizeddel ezelőttről, a szabályok követése akkor sem volt problémátlan.

A kutatáshoz csak lazán kapcsolódó korábbi írások közül elsőnek egy publicisztika, amely a tanulás jelentőségét emeli ki a jogi értékek társadalmi támogatottságával kapcsolatban. (Több részletben megjelent a galamus.hu oldalon)